Dokumentumtár


Alkalmaink újratöltve...

 

Nincs sok alkalom a mi gyülekezetünkben, de még ezzel a kevéssel sem tudunk helyesen élni. Mindannyiunk számra fontos, hogy újragondoljuk, mit miért szervezünk. Van, ahol egyértelmű, van, ahol megéri gondolkodni rajta...

Talán a legszebb példa egy alkalom célközösségének tisztázására Páltól olvasható éppen az Úrvacsora szereztetési igéje után: „azért ha valaki éhes, otthon egyék, hogy ne ítéletre jöjjetek össze." - ugyanis sokan éhesen mentek az első keresztyének úrvacsorai közösségébe, ahol aztán célt tévesztve mértéktelenül ettek-ittak - míg mások a Krisztussal való közösséget próbálták volna megélni...

 

Kezdjük a rendszeres alkalmakkal:

 

Istentisztelet

Gyülekezeti életünk jelenleg legfontosabb állomása, a vasárnapi istentisztelet. Célja Isten magasztalása, lelkünk megpihentetése, és feltöltése, valamint Isten jelenlétének megtapasztalása a hirdetett Igén, imádságon, éneken és liturgián keresztül. Kivétel nélkül minden felnőttet várunk erre az alkalomra!

 

Gyermekistentisztelet

A felnőtt istentisztelettel párhuzamosan a gyermekekkel is foglalkozunk. Ennek az alkalomnak ugyan az a feladata, mint a felnőttek istentiszteletének. Kivétel nélkül minden gyermeket várunk erre az alkalomra!

 

Imaközösség

Istentisztelet előtti elcsendesedés, ráhangolódás alkalma, ahol hálát adunk, és kérünk. Legfőképpen azt kérjük Istentől, hogy tegye áldássá az istentiszteletünket. Azokat várjuk, akik rendszeres imaéletét élnek egyénileg, és bátran, ha mégoly egyszerűen is hangos szóval szeretnének imaközösségben részt venni.

 

Bibliaóra

Egyetlen hétközi lelki alkalmunkként fontos tényezője gyülekezeti életünknek a bibliaóra. Ezen az alkalmon elsősorban rövid lelkipásztori bevezetés után közösen Isten igéjét tanulmányozzuk, de éneklünk, imádkozunk is. Egymás hite által épülünk. Azokat várjuk, akik a gyülekezet tagjai közül vágynak az igéről való beszélgetésre, vágynak az Istennel és egymással való közösségre.

 

Konfirmációs óra

A konfirmációra való felkészülés alkalma, ahol a szó legszorosabb értelmében tanulunk, de nem csak száraz ismereteket, hanem élő gyülekezethez tartozást is. Azokat várjuk, akik konfirmálni szeretnének.

 

Németóra

Alapszintű ingyenes németoktatás, élményszerű bevezetés a német nyelv szépségeibe, anyanyelvi tanárral. Azokat várjuk, akik németül szeretnének tanulni, vagy gyakorolni szeretnék a már meglévő nyelvtudásukat.

 

Kapcsolat istentisztelet

Négy gyülekezeti (Alcsút, Lovasberény, Pátka, Pákozd) közötti együttműködés, új típusú istentiszteleti forma. Minden hónapban más gyülekezet a vendéglátó, szervező. Ezeknek az alkalmaknak a célja az, hogy kapcsolatot teremtsen a gyülekezet fiataljai és a gyülekezeten kívül álló fiatalokkal. Várunk minden fiatalt, mind a négy gyülekezetből.

 

Rendszertelen alkalmaink:


Úrvacsorai közösség

Nagyünnepeken, újkenyér, újbor és böjt alkalmából van lehetőségünk az úrvacsorai közösségre. Egyházi törvényeink szerint úrvacsorát minden felnőtt, konfirmált egyháztag vehet. Ugyanakkor szükséges lelkiismereti szabályozást is figyelembe vennünk, ahogyan arra Pál apostol a szereztetési igében is figyelmeztet. Vegyük komolyan az úrvacsorát, a kenyér és a bor magunkhoz vétele, megízlelése azt jelképezi, hogy amiképpen a kenyér és a bor fizikailag a részünkké válik, olyan szervesen válik részünkké lelkileg élő urunk, megváltónk Jézus Krisztus. Várunk mindenkit, aki Isten előtt őszintén megállva képmutatás nélkül tudja vállalni a Jézus Krisztussal való életközösséget, az egymással való hitbeli közösséget.

 

Bűnbánati alkalmak

Az úrvacsorás istentiszteleteket megelőzően tartott hétközi alkalmak célja az, hogy önvizsgálatot tartunk, és Isten Igéjének tükrében vizsgáljuk magunkat. Ezeken az alkalmakon Isten leleplez, elítél bennünket, ugyanakkor felmentő kegyelmét is hirdeti Jézusért. Várunk ezekre az alkalmakra mindenkit, aki az Úrvacsorát komolyan veszi és az úrvacsorai közösségben részt kíván venni.

 

Evangélizáció

A ritkán megrendezett evangélizációs estek célja nem a hitünk építése, nem a környékbeli hívők összehívása, hanem az Isten nélkül élő emberek megszólítása. Várunk ezekre az alkalmakra mindenkit, aki még nem jutott személyes döntésre Jézus Krisztus mellett: „Hiszem, hogy Jézus Krisztus Isten fia szabadító". Minden gyülekezeti tagot, és azokat, akiket megszólítunk, és személyesen elhívunk magunkkal.

CsatolmányMéret
Gondolatok az ökumenikus imahétről.doc26.5 KB
evang.doc24.5 KB
Istentiszteleten hallottuk.doc30 KB
Nincs jövőnk.doc29 KB
Karácsony 2008.doc23 KB
karácsony 2009.doc23 KB
Böjt 2010.doc26.5 KB